Fejtörő: Az “engedékeny” őrök esete

A következő fejtörő egy nagyon érdekes és gondolkodós logikai feladat. Sok sikert a megoldáshoz!

fejtörő rabHárom szökevényt elkapnak az őrök és fogságba esnek. Az őrök azonban jó kedvükben vannak és adnak egy lehetőséget a szökevényeknek arra, hogy megmenekülhessenek. A szökevényeket magasság szerint sorba állítják. A leghátsó szökevény látja a másik kettőt. A középső csak a legelöl állót látja. A legelső pedig senkit sem. Az őrök elővesznek 5 sapkát: három feketét és két fehéret. Bekötik a szökevények szemét, és mindegyikük fejére adnak egy-egy sapkát, a maradék kettőt pedig eldugják. Ezután leveszik róluk a szemkötőket. Az őrök mindegyik szökevényt elengedik, ha bármelyikük meg tudja mondani, hogy milyen színű sapka van a fején. A leghátsó azt mondja, hogy sajnos nem tudja megmondani, hogy milyen színű sapka van a fején. Ezután a középsőt kérdezik, de sajnos ő sem tudja biztosra megmondani. Végül a legelsőt kérdezik, aki semmit sem lát, ő azonban megmondja, milyen színű sapka van a fején. Honnan tudta, és milyen színű sapka volt rajta?

Folytatás

Fejtörő: kösd össze, ha tudod!

Adott az alábbi fejtörő:
fejtörő
Rajzold le az ábrát egy lapra, majd próbáld meg összekötni az A-t az A-val, a B-t a B-vel, illetve a C-t a C-vel. Ügyelj arra, hogy a vonalak ne keresztezzék egymást és a lapról se menjenek le.

Vajon sikerül rögtön összekötnöd? 🙂

A megoldást nagyon egyszerű, előbb vagy utóbb mindenki rájön. Az eddigi felmérések azt mutatják, hogy 6-7 éves gyerekek szinte azonnal megoldják ezt a feladatot, míg egyetemistáknak, főiskolásoknak sokkal több időbe telik rájönni a megfejtésre.  Ennek sok pszichológiai magyarázata lehet, az egyik talán az, hogy a kisgyerekeknek nem gondolkodnak egy feladat kapcsán komoly elméleteken, hanem teszik, amit a feladat kér.

Könyvajánló: 77 logi-sztori

Róka Sándor 77 logi-sztori című könyvét szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani. Ahogy a címben is olvashatjátok, 77 logikai feladat vár arra, hogy megoldjátok őket! Aki viszont türelmetlen, és nem akar már tovább a gondolkodni, a könyv végén megtalálja a megoldásokat is. 🙂

Róka Sándor bevezetőjének egy részlete mindent elmond a könyvről: “A logi-sztorik olyan rejtvények, amelyek általában egy érdekes, a mindennapi élethez kötődő történet keretében mesélhetők el. Noha nem matematikai köntösben tálaljuk őket, a problémamegoldó képesség fejlesztésére jól használhatók.”

Folytatás

Sudoku, a világot meghódító játék

A „szúdoku” név egy hosszabb japán kifejezés rövidítése. Az eredeti név jelentése: „a számjegyek csak egyszer szerepelhetnek”.

A megoldott szúdoku egy speciális latin négyzet. Latin négyzetekkel kapcsolatos munkássága miatt sokan úgy tartják, a játék ötlete Leonhard Eulertől származik.

images (1)

A játék ma ismert változatát az amerikai Howard Garns alkotta meg 1979-ben. A rejtvényt a Dell Magazines adta ki Number Place címmel. A játék 1986-ban nagy népszerűségre tett szert Japánban, mikor a Nikoli kiadta a játék japán változatát. A nemzetközi siker 2005-ben érkezett el.

A szúdoku meglepően egyszerű szabályokon alapul – igazán nem az a fajta rejtvény, amiről azt gondolnánk, hogy álmatlan éjszakákat okoz. Egy 9 × 9 négyzetből álló nagy négyzetben kell elhelyezni a számokat 1-től 9-ig úgy, hogy egy tetszőleges sorban, oszlopban és háromszor hármas négyzetben mindegyik szám csupán egyszer forduljon elő. Segítségül bizonyos számokat előre megadnak.

Íme néhány feladat, kinyomtatva kézzel megoldhatóak. Sok sikert a megoldáshoz! 🙂

Sudoku I.

Sudoku II.

Sudoku III.

Sudoku IV.

Forrás: Wikipedia